Blog
nemBÖJT: önsanyargatás helyett életre szóló tudás

nemBÖJT: önsanyargatás helyett életre szóló tudás

A nemBÖJT egy 6 hetes életmódprogram, ahol nem önsanyargatást és kalóriaszámlálást, hanem valódi, önállóan is alkalmazható tudást szerzel a táplálkozásról. A résztvevők egy támogató közösségben, biztonságos keretek között tapasztalhatják meg, milyen az, amikor a növényi alapú étrend valóban élvezetessé, hatékonnyá és fenntarthatóvá válik. A tét nem kevesebb, mint az életminőség jelentős javítása. A program alapítói, Zsolnay Gergely és Fait Federika elmondják, hogyan született meg a nemBÖJT, kiknek szól, és mitől működik.

Mit takar a nemBÖJT programotok?

Federika: A nemBÖJT egy 6 hetes, vezetett életmódprogram, amely legközelebb 2025. május 13-án indul és június 27-ig tart. Hetente 2 online alkalmat tartunk, keddenként és csütörtökönként. A keddi esték az adott hét szervközpontú témájára épülnek – például a tüdőre, az emésztőrendszerre vagy az idegrendszerre –, míg a csütörtökök inkább gyakorlati és interaktív jellegűek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a keddi alkalmakon ne lehetne kérdezni, ott is lesz beszélgetés. A gyakorlati alkalmakkor szó esik alapanyagokról, gyógynövényekről, olyan technikai kérdésekről, hogy pl. miből mennyit és mikor igyunk, és persze átbeszéljük, hogy ki hogy van. Ahogy haladunk előre a hetek során, ezek az alkalmak egyre mélyebb kapcsolódási lehetőséget jelentenek a résztvevők számára.

A program elején létrehozunk egy zárt Facebook-csoportot, ahol bárki szabadon megoszthatja a személyes tapasztalatait. Eredetileg azt gondoltuk, főként mi töltünk majd fel tartalmakat, de a tapasztalatunk most már az, hogy a résztvevők nagyon aktívan bevonódnak: recepteket, piacon vásárolt alapanyagokról fotókat, élményeket és kérdéseket posztolnak, vagy akár eseményajánlókat osztanak meg. A közösség ereje az egyik legnagyobb értéke a programnak – sokan érzik úgy, hogy az segítette át őket a nehezebb pillanatokon, hogy tudták, több tucat ember ugyanebben a cipőben jár, jobban érzi magát, vagy adott esetben éppen kihívásokkal találkozik. Egyfajta őszinte, támogató közösség alakul ki, ahol mindenki nyugodtan megoszthatja a saját útját.

Gergő: A 6 hét alatt védett környezetben vannak a résztvevők, bármilyen kérdést feltehetnek, nincsenek tabuk. Ha úgy kényelmesebb, szerepelniük, beszélniük sem kell, írásban is kérdezhetnek.

A nemBÖJT programon szó esik a fehérjékről, gyógynövényekről, új főzéstechnikákról, de a mozgás, pihenés fontosságáról is.

Kiket vártok jelentkezőnek, kik alkotják a célcsoportot? Akiknek van már valamilyen egészségügyi problémája, vagy akár teljesítményfokozó sportolók és etikai oldalról közelítők is jelentkeznek?

Gergő: Elég vegyes – a legutóbbi programban a legfiatalabb egy 18 éves lány volt, a legidősebb pedig egy 92 éves úr. A férfiak jellemzően 50 év felettiek, míg a nők között nagyobb volt a szórás: a húszas-harmincas korosztálytól kezdve egészen a nyugdíjasokig mindenki képviseltette magát. Ez különösen inspiráló, mert gyakran hallani, hogy csak a fiatalok képesek életmódot váltani. Itt azonban azt láttuk, hogy idősebbek is nyitottak a változásra, még akkor is, ha voltak berögződéseik a táplálkozásukkal kapcsolatban és a korábbi szokásaikat nehéz volt elengedniük.

Az egyik legemlékezetesebb résztvevőnk egy 60 év körüli férfi volt, akit a felesége íratott be karácsonyi ajándékként – ő maga nem is akart részt venni. Az első alkalommal be is jelentette, hogy „engem beutaltak”, és hogy „a vegyes táplálkozás híve vagyok”. Mégis végigcsinálta a programot, és eljött a záró ehető vadnövényes túrára is, ahol az éppen éledező, tél végi erdőben mutattuk meg, mit lehet gyűjteni, elfogyasztani, minek mi az élettani hatása. Ott lelkesen mesélte, hogy azóta sem tért vissza a kávéhoz, nem kívánja a húst, és bár lehet, hogy időnként fog enni, de biztosan sokkal kevesebbet. Tehát még a legnagyobb ellenállásból is születhet változás.

A nemBŐJT program szakértői és az ehető vadnövényes erdei túra

Federika: Azokat szólítjuk meg, akik valamilyen okból érzik, hogy szükségük van a változásra az egészségük terén. Például puffadnak, nem alszanak jól, alacsony az energiaszintjük, szeretnének több zöldséget enni, mert tudják, hogy ez fontos, de nem tudják, hogyan készítsék el őket, újra szeretnének megtanulni főzni, fogyni vagy akár hízni szeretnének. A nemBÖJT programban a táplálkozásra helyezzük a legnagyobb hangsúlyt, de a szemléletünk holisztikus, az életminőség-javulás olyan területeivel is foglalkozunk, mint pl. a légzés, a mozgás vagy az alvás.

Gergő: Illetve még egy célcsoportunk azok, akik szeretnének a növényi étrend felé nyitni, de még szkeptikusak, nincs meg a kellő támogatottságuk családi, baráti vagy akár orvosi körben, és nagyon sok kérdésük van. Nekik nagyon sokat tud segíteni ez a program.

Mi az a jól körülhatárolható dolog, amit nyernek a program végére a résztvevők?

Federika: Egyértelműen életminőség, életenergia, életkedv növekedés vagy javulás.

Gergő: A 6 hét az egy elégséges idő ahhoz, hogy olyan mennyiségű információt, adatot és tudást adjunk át, ami már az ő tulajdona lesz. Az egyik fontos szempont az egész nemBÖJT programban, hogy egyfajta önállóságot adjunk az embereknek. Tehát ne alakuljon ki egy tanácsadó-páciens függőség, hanem ha változik az élethelyzete, idősebb lesz, más munkát vállal, máshova költözik, akkor ennek a megszerzett tudásnak a segítségével képes lesz ő maga is formálni az életmódját és táplálkozását. Egyfajta önállóságra tesz szert, és felelősséggel tud lenni a saját egészsége megőrzése, helyreállítása érdekében.

Egy korábbi csoportos találkozó a növényi fehérjék, növényi étkezés iránt érdeklődőknek

Szakértőként hogyan fogalmaznátok meg a laikusok számára is érthetően, hogy miért okosak a növényi fehérjék?

Gergő: A növényi fehérjék nemcsak táplálóak, hanem a beépülésük az emberi szervezetbe kíméletes, miközben teljes értékű tápanyagok. Nem keletkeznek olyan anyagcsere melléktermékek, amelyek mérgezőek a szervezetünk számára. Amikor az állati fehérjét le kell bontani, sok olyan melléktermék és folyamat indul be, amely, ha hosszú távon fennáll, akkor krónikus bélrendszeri vagy ízületi gyulladáshoz fog vezetni. Az tény, hogy elégséges mennyiségű fehérjét mind növényi, mind állati forrásból be lehet juttatni a szervezetbe.

Az egyiket picit könnyebb nagyobb mennyiségben fogyasztani – mert a szokásrendszerünkbe ez van beépülve, – de sokkal veszélyesebb a szervezetünk számára. Ez a legfontosabb üzenet, hogy kíméletesebb a szervezetünk számára. Emellett fenntarthatóbbak is, tehát a bolygónk és a testünk szempontjából is előnyösebbek. A nemBÖJT program során is sokat beszélünk a fehérjéről, hiszen a mai napig kulcskérdés, hogy mivel lehet biztonságosan, jó minőségben pótolni. Elmondjuk azt is, hogy miért kell egy picit másként tekinteni a fehérjeszükségleteinkre, mint gondolnánk, pláne felnőttkorban.

A nemBÖJT címet adtátok a programotoknak. Ezzel azt szeretnétek sugallni, hogy nem egy önsanyargató, csak leveket fogyasztó, egész nap éhségérzetet nyújtó módszerről van szó, vagy azt, hogy nem 2 hétig tart, aztán felzabáljuk a hűtőt, hanem életre szóló kaland?

Gergő: Örülök, hogy ezekre asszociáltál. Ha hosszabb nevet adhattunk volna, így hangzana: sokkal több, mint böjt. A nemBÖJT inkább egy életmódváltás, az étkezési szokások újragondolása, de nem lemondásról vagy sanyargatásról szól. Nem megvonással érjük el a súlycsökkenést, súlygyarapodást vagy méregtelenítést, hanem azzal, hogy mindent megadunk a szervezetnek a megfelelő minőségben és időzítéssel.

Federika: Sőt, mennyiségi korlátozás nincs is, nem kell éhezni vagy számolni a kalóriákat. Ilyen módon nem korlátozzuk a résztvevőket, és mégis olyan visszajelzések jönnek, hogy „én fogytam 5 kilót, én 7-et…”. Nem szenvednek, és mégis érnek el eredményt, amelyek ráadásul megmaradnak a mindennapokban.

Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődést a 6 hetes nemBÖJT programhoz, a részleteket és a jelentkezési lehetőséget ITT találod.

nemBÖJT program Zsolnay Gergellyel és Fait Federikával

Federika és Gergő jelentős szerepet vállal a NÉGYOSZ munkájában is. Federika felügyelőbizottsági tagként, Gergő pedig külső szakértőként kapcsolódik a NÉGYOSZ munkájához – bár mindketten inkább a csapat részeként élik meg ezt a szerepet. Federika korábban a The Planteent vezette, közétkeztetési projektekben is aktív volt, tapasztalatot szerzett a gyermekek számára készített növényi alapú ételek terén, és szakmai hátteréből adódóan a fenntarthatóság és a növényi táplálkozás összefüggéseinek képviseletét tekinti küldetésének. Gergő a növényi vendéglátás elkötelezett szakértője: tartott már szakácsverseny-felkészítést, közétkeztetésben dolgozók számára továbbképzéseket, iskolai előadást és vett részt vitában, valamint aktívan dolgozik azon, hogy számára hiteles növényi termékek minél többekhez eljuthassanak a vendéglátásban.